A túlfogyasztás magasabb fokozatba kapcsolt

A fast fashion fogalma az új divattrendek gyors átfordulására és a tömegesen gyártott, olcsó ruházati cikkek keresletére utal. A blogon többször írtam már ennek káros környezetvédelmi, gazdasági és etikai vonatkozásairól, az ultra fast fashion berobbanásával azonban újra érdemes figyelmet szentelni a témának. Ez utóbbi ugyanis nemcsak a termékek élettartamának rövidebb ciklusait hozta magával, hanem drasztikusan megnövelte az iparág (amúgy sem kicsi) ökológiai lábnyomát is.

Hosszasan taglalhatnám dömpingszerűen gyártott, silány minőségű ruhák és cipők káros hatásait, ahogy azt megtettem például ebben és ebben a blogposztban is. Ezeket a problémákat pedig csak tovább fokozza az elképesztő forgalmú ultra fast fashion megjelenése, amelyhez képest még az eddig ismert márkák kínálata is drágának és végesnek tűnik.

Az ultra fast fashion márkák esetében a ruhák tervezése, gyártása és disztribúciója még gyorsabban zajlik annak érdekében, hogy azonnal kiszolgálják a fogyasztói igényeket és napról napra változó trendeket. Ennek következtében a trendciklusok rövidülnek, és naponta akár 7-8000 új ruhát és cipőt is piacra dobnak a webáruházak, ami további nyomást gyakorol az erőforrásokra és a környezetre.

Óriás kínálat, óriás ökolábnyom

Mindez jelentős károsanyag-kibocsátással jár, amelynek egyik fő oka az áru szállításában rejlik, ugyanis az ultra fast fashion cégek főként légi úton juttatják el termékeiket az Egyesült Államokba és Európába. A CarbonCare kalkulátora szerint egy csomag légi úton történő szállítása akár ötvenszer több szén-dioxid kibocsátásával jár, mintha ugyanez a csomag hajón érkezne Európába.

Az „ultra gyors” divatipar emellett a nyersanyagokkal is úgy bánik, mintha nem lenne holnap. A BBC cikke szerint a pamuttermelés a világ szántóföldjeinek körülbelül a 2,5 százalékát veszi igénybe, amíg az egyik leggyakoribb műszálas anyag, a poliészter gyártásához évente körülbelül 342 millió hordó olaj szükséges. A ruhák gyártási folyamatai mintegy 43 millió tonna vegyszert igényelnek, nem is beszélve a teljes vízfelhasználásról; egy darab farmernadrág előállításához 10 ezer liter víz szükséges, ami 20 ezer félliteres palacknak felel meg.

Mindezek mellett fontos szót ejteni arról is, hogy gyakran olyan országokban gyártják ruhákat, ahol alacsonyak a munkajogi és humán jogi standardok. Emiatt sajnos nem ritka a dolgozók kizsákmányolása, ami alacsony bérekkel és biztonsági kockázatokkal társul.

Túlfogyasztok, tehát vagyok?

A fast fashion hatásainak csökkentése érdekében az ENSZ elindította az #ActNow Challenge-et. Ennek részeként több vállalat is kiadott „öko” kollekciókat, amelyekhez organikus és újrahasznosított anyagokat használnak. Ugyanakkor az ilyen kollekciókat is lépten-nyomon kritika éri, mivel nem oldják meg a divatiparhoz kapcsolódó legégetőbb társadalmi problémát – a túlfogyasztást, vagyis az állandó újravásárlás és a rövid élettartamú használati cikkek problémáját.

Az emberek általában több terméket vesznek, mint amennyire valójában szükségük lenne, és sokat csak rövid ideig használnak, mielőtt kidobnák őket. Ennek oka, hogy a tömeggyártott termékek jellemzően alacsony minőségűek, és nem sokáig bírják a gyűrődést. Az EU évente 12,6 millió tonna textilhulladékot termel, amelynek többségét elégetik, exportálják vagy hulladéklerakóba szállítják. 2020-ban az EU-ban az egy főre jutó átlagos textilfogyasztás 400 négyzetméter földet, 9 köbméter vizet és 391 kg alapanyagot igényelt.

Hosszabbítsuk meg ruháink élettartamát!

Egyéni szinten sokat tehetünk a környezeti lábnyomunk csökkentéséért például azáltal, hogy tudatosabb vásárlási döntéseket hozunk. Fontos az átgondolt ruhavásárlás, érdemes olyan termékeket keresni, amelyek hosszabb élettartamúak és jó minőségűek, valamint a másodkézből való vásárlás vagy ruhacserék támogatása is remek alternatíva lehet. Emellett megtanulhatunk fenntartható módon gondoskodni a ruháinkról, például javítással vagy átalakítással meghosszabbítva azok élettartamát.