Folyamatosan változik az energetikai struktúrák működtetésének filozófiája, egy rugalmas vállalatnak ezeket a trendeket fel kell ismernie.

Ifj. Chikán Attila

ALTEO. Másképp cselekedni, mégis az érintettek számára leghatékonyabb energetikai paradigmában gondolkodni. Hisz első látásra nem csak egy jó megoldás van. De ami biztos, a partnereinkkel kiválasztott útnak hosszú távon profitot kell hoznia.

Miért ne születhetne egy olyan vállalat, mely szemléletében és mozgékonyságával, erejében a piacon megszokott nagyok elé kerülhet. Ezt a kérdést tettük fel tíz évvel ezelőtt.

2008. március 19-én a választ senki nem merte kimondani, de ezek a víziók hajtották az alapítókat, akik szavak helyett cselekedtek. Megalapították az Alteot. Egy energetikai vállalatot, mely egy évtizeden belül egy tőzsdén jegyzett, és egy diverzifikált portfólióval rendelkező sokoldalú, mégis gyorsan mozgó óriássá vált.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Csoport tulajdonában álló Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft.-megvásárlásával a hazai energetikai szektor megkerülhetetlen szereplője lett. A vízió tehát valóra vált.

A Sinergy integrálásával az ALTEO Csoport erőművi portfóliója további megújuló energiaforrásokat hasznosító, illetve hagyományos, magas hatásfokú energiatermelő rendszerekkel bővült.

És mit hoz a jövő ? Ez Önön is múlik. Hisz bármerre is mozdul világ, mi partnereinkkel közös értékteremtéssel tudunk tovább növekedni és az energetikában egy innovatív és mégis elérhető választássá válni minden érintettünk számára.

Egy biztos. 2016 őszén vállalatunk sikeresen végrehajtotta az első nyilvános részvénykibocsátását, amely során részvényeink közkézhányadát négyszeresére növeltük, miközben közel 1,4 milliárd forintnyi forrást tudzunk bevonni stratégiai terveink megvalósításához.

Azóta is folyamatosan megújuló energiával úton vagyunk. És ez az, ami nem változik.

Energiában gondolkodunk.

2019
2019-09-13

Saját fejlesztésű, ipari energiatárolós projekt
2019.09.13

Saját fejlesztésű, ipari energiatárolós projekt</br>2019.09.13

2019-08-02

A több mint 100 éves Gibárti Vízerőmű rekonstrukciója
2019.08.02.

A több mint 100 éves Gibárti Vízerőmű rekonstrukciója</br>2019.08.02.

Ideiglenesen leállították az ALTEO által üzemeltetett Gibárti Vízerőművet, így az ALTEO megkezdhette az 1903 óta üzemelő létesítmény rekonstrukcióját a hosszú távon fenntartható és biztonságos működés érdekében. Az 1,1 milliárd forint értékű beruházás azonban nagyságrendileg 35 évvel képes megnövelni az erőmű élettartamát 70 százalékos teljesítménynövekedés mellett.

2019-07-30

Két újabb saját kivitelezésű naperőműpark kezdte meg működését
2019.07.30.

Két újabb saját kivitelezésű naperőműpark kezdte meg működését</br>2019.07.30.

Befejeződtek az építési munkálatok az ALTEO Nagykőrös külterületén, illetve Balatonberényben található naperőműparkjai esetében, így az átadást követően újabb két erőműpark kapcsolódhatott be az energiatermelésbe. A most elkészült, saját kivitelezésű erőműparkokkal – a monori és a domaszéki mellett – már négy működű naperőműparkkal rendelkezik az ALTEO. A naperőművi projektek névleges teljesítménye az átadott létesítményekkel együtt immár…

2019-06-18

Az első integrált jelentés
2019.06.18

Az első integrált jelentés</br>2019.06.18

Elkészült az ALTEO első integrált jelentése, amely a 2018-as pénzügyi eredmények mellett a vállalat fenntarthatósági jelentését is tartalmazza. Az integrált jelentés célja az, hogy átfogó képet nyújtson az ALTEO működéséről, úgy, hogy a legfőbb pénzügyi mutatókon túl bemutatja a társaság környezeti és társadalmi szerepvállalásának legfontosabb eredményeit is.

2019-06-07

Kötvénykibocsátás
2019.06.07.

Kötvénykibocsátás</br>2019.06.07.

Sikeresen lezárult az ALTEO zártkörű kötvénykibocsátása, amely során összesen 1,5 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket. A zéró kupon típusú kötvényeket részben az idén júliusban lejárt kötvényprogram refinanszírozására, valamint további növekedési tervek támogatására és általános vállalatfinanszírozási célokra használja fel az ALTEO.

2019-05-28

Szélerőműpark vásárlása
2019.05.28.

Szélerőműpark vásárlása</br>2019.05.28.

Lezárta az ALTEO az áprilisban megkezdett szélerőművi akvizícióját, amelynek értelmében a társaság tulajdonába került az EURO GREEN ENERGY Fejlesztő és Szolgáltató Kft. 100 százalékos üzletrésze. Ennek eredményeként az ALTEO egy 13 toronyból álló, 25 megawatt összteljesítményű szélerőműparkot tudhat magáénak, amely a Győr-Moson-Sopron megyei Bőny térségében található. A szélerőműpark megvásárlásával az ALTEO csaknem megduplázta megújuló energiaforrásokat…

2019-03-25

Új részvények kibocsátása
2019.03.25.

Új részvények kibocsátása</br>2019.03.25.

Zártkörű tőkeemelés lebonyolítása mellett döntött az ALTEO, mivel több olyan kedvező megtérülésű projektlehetőséget is lát jelenleg a hazai piacon, amelyek finanszírozásához rövidesen szükségessé válhat nagyobb mennyiségű saját tőke rendelkezésre állása. A kibocsátani kívánt részvények összértéke minimum 500 millió forint és maximum 1,5 milliárd forint között lesz. A jelenleg az ALTEO befektetési fókuszában álló projektek –…

2019-01-11

Hulladékgazdálkodási Divízió indítása
2019.01.11.

Az ALTEO 2019. január elején elindította a Hulladékgazdálkodás Divíziót, az Energiatermelés és Energetikai Szolgáltatások Üzletága keretein belül. Az új divízió így a harmadik profitcenter az üzletágon belül, az Energiatermelés, Üzemeltetés és Karbantartás, valamint a Vállalkozás és Projektfejlesztés Divízió mellett. Az új tevékenységi kör létrehozásának célja, hogy az ALTEO tovább bővítse az eddigi jelenlétét az energetikai…

2018
2018-09-12

Prémium kategória
2018. szeptember 12.

Prémium kategória</br>2018. szeptember 12.

Az ALTEO Group sikeresen szintet lépett a Standard kategóriából, így a törzsrészvényei bekerültek a Budapesti Értéktőzsde legmagasabb, Prémium kategóriájába. A kategóriaváltás szimbolikus hitelesítéseként a szeptember 12-ei tőzsdei kereskedést ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója nyitotta meg, a hazai tőzsde csengőjének megszólaltatásával.

2018-08-13

Akkumulátoros villamosenergia-tároló tesztüzem
2018. augusztus 13.

Akkumulátoros villamosenergia-tároló tesztüzem</br>2018. augusztus 13.

Augusztusban fontos mérföldkőhöz érkezett az ALTEO Group 1,1 milliárd forint összértékű kutatás-fejlesztési projektje, átadták ugyanis azt a Kelet-Közép Európában, és Magyarországon is egyedülálló akkumulátoros villamosenergia-tárolólétesítményt, amelynek megvalósítására, tesztüzemére és integrációjára közel 500 millió forintot nyert a vállalat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán.

2018-07-23

Két fotovoltaikus projekttársaság akvizícióját zárta az ALTEO Csoport
2018. július 23.

Két fotovoltaikus projekttársaság akvizícióját zárta az ALTEO Csoport</br>2018. július 23.

A beruházás révén újabb kiserőművi beruházást valósíthat meg Nagykőrös külterületén a tőzsdén jegyzett energetikai vállalat. A tranzakcióval, a fejlesztések megvalósulása után az ALTEO naperőművi portfóliójának névleges teljesítménye az összes egység megépülését követően eléri a 20 megawattot.

2018-03-14

Újabb naperőmű
2018. március 14.

Újabb naperőmű</br>2018. március 14.

Balatonberény külterületén bővül majd egy újabb, 6,9 megawatt névleges teljesítményű egységgel az ALTEO Csoport fotovoltaikus energiatermelő portfóliója, miután a tőzsdén jegyzett energetikai vállalat sikeresen megvásárolta a Péberény Ingatlanhasznosító Kft. százszázalékos tulajdonrészét.

2018-01-30

Zugló-Therm többségi tulajdonrészének
megvásárlása
2018. január 30.

<span style="text-transform:none;">Zugló-Therm többségi tulajdonrészének</br>megvásárlása</br>2018. január 30.</span>

A Nemzeti Közművek földgázszolgáltatója és az ALTEO Csoport aláírta azt az üzletrész adásvételi szerződést, amely feltételeinek teljesülését követően a Zugló-Therm Erőmű többségi tulajdonrésze is az ALTEO Csoport tagvállalata, a Sinergy Kft. birtokába kerül.

2018-01-18

Meghosszabbított szerződés a Heineken-nel
2018. január 18.

Meghosszabbított szerződés a Heineken-<span style="text-transform:lowercase;">nel</span></br>2018. január 18.

Újabb nyolc évvel hosszabbította meg együttműködését a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. és az ALTEO Nyrt. tulajdonában lévő Soproni Erőmű Kft. A szerződés keretében a Soproni Erőmű Kft. biztosítja a továbbiakban is a HEINEKEN Soproni Sörgyárának teljes gőz- és meleg víz igényét.

2017
2017-12-04

Üzembe állt az első naperőmű
2017. december

Üzembe állt az első naperőmű</br>2017. december

Az ALTEO Group lezárta azt az ügyletet, amelynek révén a Domaszék 2MW Kft. megvásárlásával annak közel 2 megawattos domaszéki, már működő naperőművének tulajdonosa lett. Az ügylet zárásával bekerült az első működő fotovoltaikus egység az ALTEO Csoport erőművi portfóliójába.

2017-11-23

Első Fenntarthatósági Jelentés
2017. november

Első Fenntarthatósági Jelentés</br>2017. november

Az ALTEO Fenntarthatósági Jelentése átfogó és kézzelfogható képet mutat az ALTEO működéséről, vállalati értékeiről és törekvéseiről a hosszú távú stabil működés megteremtése érdekében.

2017-11-08

Részvény split az ALTEO-nál
2017. november

Részvény split az ALTEO-nál</br>2017. november

A 2017. november 8-án megtartott rendkívüli közgyűlésünk döntése értelmében az ALTEO Nyrt. 100 forint névértékű törzsrészvényeinek helyébe egyenként 8 darab, 12,5 forint névértékű törzsrészvény lép majd a szükséges jogi és tőkepiaci intézkedések végrehajtását követően.

2017-09-15

Megújult az ALTEO márka
2017. szeptember

Megújult az ALTEO márka</br>2017. szeptember

Megszületett az ALTEO innovatív, új világa, a vállalatcsoport új szlogenje – „Energiában gondolkodunk” – bevezettük az új arculatot.

2017-08-09

Depóniagázos erőmű Debrecenben
2017. augusztus

Depóniagázos erőmű Debrecenben</br>2017. augusztus

Megkezdte működését az ALTEO új, 300 millió forint értékű, 499 kilowatt kapacitású depóniagázos erőműve. Az új debreceni létesítmény a vállalat harmadik ilyen egysége, mely termelése során évente 15.000 tonna széndioxiddal egyenértékű üvegházhatású gázt semlegesít.

2017-06-20

500 millió forint kutatás fejlesztésre
2017. június

500 millió forint kutatás fejlesztésre</br>2017. június

Akkumulátoros energiatároló innovatív alkalmazási modelljének kidolgozására nyert közel 500 millió forintot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán az ALTEO. A támogatásnak köszönhetően egy olyan, összességében közel 1,1 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projektbe kezdhetett bele a vállalat, melyben az időjárásfüggő energiaforrások hasznosításának tervezhetőbbé tételét vizsgálják majd.

FacebookTwitterLinkedIn