Norvégia lehet az első ország, ahol csak elektromos autókat használnak

Hol van a fapadosok helye a fenntartható turizmusban?
2025.03.07
Öntanuló algoritmusok az energetikában: szupererő az AI-ban
2025.03.21

A skandináv országban tavaly már csupán az újonnan eladott autók egytizede nem volt elektromos, így Norvégia térhet át elsőként teljesen a környezetbarátabb, fenntarthatóbb közlekedési eszközökre.

Ahogy a BBC is beszámolt róla, az 5,5 millió lakosú Norvégiában 2024 volt az első olyan év, hogy az utakon lévő benzines gépkocsik számát meghaladta  az elektromos autóké. Ha a dízeleket is beleszámoljuk, akkor az elektromos autók a harmadát teszik ki a járműparknak. Ráadásul a skandináv országban tavaly eladott autók 88,9 százaléka volt elektromos, ami egyértelművé teszi: a fosszilis kőolajjal üzemelő modelleknek egyszerűen nincs már jövője ott. Összehasonlításképpen: ez az arány az Egyesült Királyságban 20, míg az Egyesült Államokban 8 százalékot ért el 2024-ben.

Áramló kőolaj

Érdemes megvizsgálni azokat a körülményeket is, amelyek ezt az áttörést lehetővé tették: Norvégia ugyanis komoly kedvezményeket és ösztönzőket biztosít azok számára, akik hajlandóak váltani. Az ország már az 1990-es évek legelején eltörölte az elektromos autókat érintő gépjárműadókat (ez egészen 2022-ig fennállt), 1996-ban ingyenessé tette számukra a fizetős utakat, és 1999-ben bizonyos városokban ingyenessé vált a parkolás.

Az intézkedések nem mindegyike él már, de határozottan hozzájárultak ahhoz, hogy a polgárok lelkesebben váltsanak. 2001-ben eltörölték az elektromos autók áfáját is, amely a hagyományos járműveknél elég magas, 25 százalékos, ezzel a lépéssel pedig automatikusan csökkent az áruk a benzines és dízelautókéhoz képest. Az elmúlt három évtized norvég kormányainak dolgát megkönnyítette, hogy ebben a kérdésben végig egységes állásponton voltak, miközben a támogatásokat az olaj- és gázexportból származó jelentős bevételek finanszírozták. Ehhez kiváló forrásként szolgált a világ legnagyobb állami vagyonalapja, amelynek értéke felülmúlja Spanyolország teljes GDP-jét.

Áthidalható akadályok

Norvégia első pillantásra egyáltalán nem ideális helyszín ahhoz, hogy a tiszta közlekedés globális bajnokává váljon. A kis lakossághoz viszonyítva az ország területe nagy, a klíma hideg, a terepet hegyek tűzdelik – ezek kifejezetten nehezítő körülményeknek számítanak ezen a téren. Ráadásul kezdetben az állami ösztönzések és az egyéb intézkedések sem igazán győzték meg az embereket: a 2012-ben megvett 100 autóból csupán 3 volt elektromos. A technológia fejlődése azonban felgyorsította az átállást. Míg 2014-ben tíznél is kevesebb modellből lehetett vásárolni, ma már több mint 160 elemű a választék. Legalább ennyire fontos, hogy 100 ezer norvégra közel 450 töltő jut: az elmúlt időszakban rengeteget fejlesztettek az infrastruktúrán, ma közel 30 ezer nyilvános töltőállomás van az országban.

Egy ökoszisztéma az ökoszisztémánkért

Azt is fontos kiemelni, hogy az elektromos átállás nem csupán a személyi gépjárművekre áll meg Norvégiában: a vonatok, buszok is környezetbarát alternatívát kínálnak. Ezek együttesen csendesebb, élhetőbb közeget eredményeznek, jóval kevesebb dugóval, még rugalmasabbá és gördülékenyebbé téve a hétköznapokat.

A norvég minta rávilágít arra, hogy a döntéshozók eltökéltsége és a lakosság nyitottságának kihasználása olyankor is figyelemreméltó eredményekhez vezethet, amikor nem a legjobbak vagy egyenesen kedvezőtlenek az adottságok.

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!


Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: Norvégia lehet az első ország, ahol csak elektromos autókat használnak

FacebookTwitterLinkedIn