Ez az ősrégi mohafajta lehet az utolsó mohikán

Több mint 400 millió éves a Tibeti-fennsíkon őshonos Takakia nevű ritka mohafajta, ami fantasztikus ellenállóképességéről híres. A legszélsőségesebb időjárási körülményekhez alkalmazkodó növényt azonban most mégis a kihalás fenyegeti, méghozzá a gyorsuló klímaváltozás miatt.  

A klímaváltozás leginkább azoknak a földrajzi területeknek az ökoszisztémáját veszélyezteti, melyeknek egyébként is szélsőségesebb az időjárásuk. Ilyen többek között a Tibeti-fennsík is, amelynek extrém körülményeiről már korábban is írtam itt a blogon. Most újabb hírt közölt a pekingi Capital Normal University kutatócsoportja a terület ökoszisztémájához kapcsolódóan: 400 millió évnyi evolúciót követően a kihalás szélére került az itt élő ritka mohafaj, a Takakia. 

Pedig a növény egyébként is mostoha körülményekhez van szokva, hiszen az év nyolc hónapjában hó alá van eltemetve, és amikor előbújik alóla, akkor rendkívül magas UV-sugárzásnak van kitéve. A kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a növény miként volt képes túlélni ilyen szélsőséges időjárási viszonyok közepette az elmúlt évmilliók során. Meglepve fedezték fel ugyanis a Takakia lenyomatát egy 165 millió éves belső-mongóliai kövületen, amelyből arra következtettek, hogy a kinézetét befolyásoló genetikai változások már ekkor lezajlottak, mégpedig merőben eltérő időjárási körülmények között. 

„Bár a Takakia genomja gyorsan fejlődik, a morfológiája több mint 165 millió éve nem változott felismerhetően” – fogalmazott Dr. Ralf Reski, a Freiburgi Egyetem professzora, aki Dr. Yikun He-vel közösen vezette a kutatást. „Ez teszi a Takakiát igazi élő kövületté. Ez a látszólagos ellentét a változatlan alak és a gyorsan változó genom között feladványt jelent az evolúcióbiológusok számára.”  

A további kutatások bebizonyították, hogy a Takakia mintegy 390 millió éve fejlődhetett ki, tehát nem sokkal az első szárazföldi növények megjelenése után vált el a többi mohafajtától. Bizonyos genetikai tulajdonságai viszont csak később, a Tibeti-fennsík felemelkedése után fejlődtek ki, melyek megvédik a moha sejtjeit a káros környezeti hatásoktól. Nagyszerű alkalmazkodókészségét annak köszönheti, hogy ez a fajta rendelkezik a legnagyobb ismert számú, pozitív szelekció alatt gyorsan fejlődő génnel. 

De annak ellenére, hogy a Takakia az évmilliók során rendkívüli túlélőképességre tett szert, a most zajló klímaváltozás már túl nagy falat lehet neki. A kutatások azt is dokumentálják, hogy miként változtatta meg az éghajlatváltozás a moha élőhelyét néhány évtized alatt. Reski és csapata évente átlagosan közel fél Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést jegyzett fel, miközben a mintavétel helyszínén található gleccser riasztó ütemben, évente mintegy 50 métert húzódott vissza. Ezzel párhuzamosan pedig a Takakia-populációk kiterjedése is évente 1,6%-kal csökkent – gyorsabban, mint négy helyi, közönséges moháé. A kutatók szerint ez a tendencia várhatóan folytatódni fog, ami ijesztő következményekkel járhat.  

A Takakiának értékes szerepe van a szárazföldi növények evolúciójának nyomon követésében, ezért nagy veszteség lenne, ha végleg kipusztulna. A tudósok ezért arra törekszenek, hogy megóvják a fajtát, például a laboratóriumi termesztésével.  

„A Takakia látta a dinoszauruszokat jönni-menni, és látta azt is, ahogyan megjelentünk mi, emberek is. Most mi is tanulhatunk valamit a rugalmasságról és a kihalásról ettől az apró növénytől” – tette hozzá Reski.