


Idén először rendezik meg az Erőművek Éjszakája eseményt, amely keretében az érdeklődők betekintést nyerhetnek hazánk különböző elektromos áram és fűtőerőműveinek működésébe.
Az esemény keretében mintegy 40 erőmű nyitja meg kapuit, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a villamos energia és a távhőtermelés érdekes világával. Az erőműveket belülről is lesz lehetőség körbejárni, a szakértők pedig közérthetően és élményszerűen mutatják be működésüket.
Az ALTEO két erőműve is látogatható lesz az esemény idejére. A Zuglói Fűtőerőmű esetében nem csak az erőmű működésével és berendezéseivel lehet megismerkedni, hanem egy egyedi energiatárolóval is, amely hozzájárul a hazai villamosenergia-rendszer rugalmasságához és az időjárástól függő nap, valamint szélerőművek hatékony hasznosításához is. Vállalatunk Tiszaújvárosi Fűtőerőművében pedig – amely egyébként a város 5600 lakását látja el távhűtéssel és használati melegvízzel – kiderül, hogy hogyan is működnek a gázmotorok, és mit tudnak a forróvíz-kazánok.
Várunk minden érdeklődőt október 11-én!
További információ: https://www.facebook.com/eromuvekejszakaja/
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |