


A Dél-kaliforniai Egyetem új kezdeményezése Kalifornia állam közel 6,5 kilométernyi csatornarendszerét tiszta energiaforrássá alakíthatja amellett, hogy hozzájárulhat a víz megőrzéséhez. Ehhez a csatornákat napelemekkel fednék le, maximalizálva a közjóra és a bolygóra gyakorolt hatást.
Új, izgalmas tervvel állt elő a Dél-kaliforniai Egyetem. Kalifornia államnak ugyanis két komoly kihívása a létfontosságú vízforrások megőrzése és a megújuló energiaforrásokra való átállás anélkül, hogy az értékes földterületekhez hozzányúlnának. A kutatók ambiciózus célja – írja az egyetem honlapja – napelemekkel lefedni a csatornák hosszú hálózatát.
A California Solar Canal Initiative (CSCI) elnevezésű kezdeményezés egyszerre járulna hozzá a vízállomány megőrzéséhez, csökkentené a légszennyezést és termelne megújuló energiát amellett, hogy maximalizálja a felületkihasználást és az infrastruktúrát.
Kalifornia vízrendszere 49 km3 vizet kezel és a világ legnagyobb, legproduktívabb rendszere: 40 millió embert szolgál ki és 2,3 millió hektár művelhető földet öntöz. Mivel azonban az állam száraz évszakokban nem számíthat stabilan az esőzésekre, a víz utánpótlása korlátozott. Ez két fő célt állít egymással szembe, ami politikailag is megosztja a lakosságot: a nagy mezőgazdasági és városi szektorok számára biztosítson az állam több vizet, vagy őrizze meg a természetes ökoszisztémák forrásait.
Ez a helyzet komoly bizonytalanságot okoz, mivel Kaliforniának össze kell egyeztetnie a közel 40 millió lakos vízigényét és burjánzó mezőgazdasági ágazatát a 2045-re kitűzött szén-dioxid-semlegességre vonatkozó ambiciózus célokkal, valamint azzal a törekvéssel, hogy 2030-ig a szövetségi kormány tulajdonában lévő földterületek 30 százalékát megőrizze. Az új lakások iránti növekvő igények és a korlátozottan rendelkezésre álló földterületek miatt a kutatók remélik, hogy a meglévő csatornainfrastruktúra felhasználásával egyszerre több kihívást is kezelni lehet. Hosszú távon pedig, ha sikeres a projekt, akár más régiókra, országokra is ki lehet terjeszteni ezt a megvalósítást, ami kiválóan szemlélteti, hogy egy-egy megoldás több kérdésre is választ adhat.
A csatornák napelemekkel való lefedésével a vizet „elrejtik” a napfény elől, amivel radikálisan csökken a párolgás. Becslések szerint ezzel évente akár közel 254 milliárd liter vizet is meg lehet takarítani, ez pedig évente körülbelül 2 millió ember lakossági vízigényének kielégítésére elegendő, ami kifejezetten jól jön Kaliforniában. A napelemek árnyékában a víz hűvösebb marad, ami a vízi élővilágnak kedvezhet. A lefedés következtében az algák sem képesek annyira szaporodni, így az ezekhez kapcsolódó karbantartási szükséglet is mérséklődik. De az ötlet legnagyobb haszna mégis az, hogy a csatornák fölé szerelt napelemekhez nem kell földterületeket feláldozni, így a természetes ökoszisztémát megőrizve lehet növelni a megújuló energiatermelést.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: Napelemekkel lefedett csatornák kínálhatnak megoldást a víz- és energiahiányra
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |