A fenntartható fejlődésre való átállás, a fenntarthatósági alapvetések elültetése az emberek fejében kétségtelenül nem könnyű feladat – a jelenlegi felnőtt generációknak kell elkezdeniük a folyamatot, azonban fontos, hogy a szemlélet a fiatalok fejében is benne legyen, hiszen valószínűleg ők lesznek azok, akik életében kiteljesedhet a folyamat. Nem véletlen, hogy egyre több, ezt a filozófiát meghonosítani igyekvő kormányzati program, civil szervezet és vállalati kezdeményezés célozza a gyermekeket. Ma ez utóbbi programok közül mutatok be három példaértékű kezdeményezést.
Talán nem meglepő módon a kezdeményezések közül az első bemutatandó a mintegy 700 millió fiatalnak otthont adó ázsiai térségből ered. A térség egyébként is ismert arról szakmai körökben, hogy a fiatal generációkra építő fenntarthatósági és egyéb programok szülőhelye. Ezek szerencsére nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen a fiatalok ezekre már a még akár csak 10-12 évesek is úgy tekintenek, mint a jövőbeni szakmai karrierjük egyik első állomására.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: Jó szóval oktasd, játszani is engedd…