Iratkozzon fel és tölte le a teljes kutatást!
Elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatót
Kérem a kutatási anyagot
Ki kell érdemelnie az adatközpontnak az áramot?
Egy dán ötlet, ami újraértelmezte a városi közlekedést
2026.10.16
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúdít a villamosenergia-rendszerekre. Azóta egyre markánsabban formálódik meg az a kérdés, hogy mit ad az AI cserébe az elfogyasztott áramért.
Az adatközpont ugyanis nem légüres térben épül. Hálózati kapacitást köt le, áramot fogyaszt, vizet használ, infrastruktúrát igényel, miközben ugyanazért a kapacitásért ipari beruházások, lakóövezetek, közlekedési és más elektrifikációs projektek is versenyeznek. Ha pedig a hálózat nem végtelen, előbb-utóbb felmerül a kérdés, hogy minden új fogyasztót ugyanazon feltételekkel kell-e csatlakoztatni.
Spanyolország most erre próbál választ adni. A kormány augusztusban társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete az 1 megawatt vagy annál nagyobb hálózati hozzáférést igénylő adatközpontoknál energia- és vízhatékonysági, megújulóenergia- és digitális szuverenitási feltételeket szabna. Ennek részeként a fogyasztás legalább 80 százalékát megújuló energiával kellene fedezni, ráadásul ezt az arányt minden egyes órában teljesíteni kellene: önmagában nem lenne elegendő, ha csak éves szinten jönne össze ez a 80 százalék.
A tavalyi ibériai rendszerösszeomlás után különösen érzékennyé vált energiaellátási vitákon túl sem nehéz megérteni, miért jutott el idáig Madrid. A spanyol átviteli hálózaton az elmúlt években több mint 6 gigawattnyi, az elosztó hálózatokon pedig további mintegy 6 gigawattnyi hozzáférést ítéltek oda adatközpontoknak. Ez már olyan nagyságrend, ahol nemcsak az számít, van-e elég áram, hanem az is, ki viseli az új vezetékek, alállomások és rendszerirányítás költségeit, és milyen gazdasági-társadalmi érték keletkezik cserébe.
Ez nagyon fontos szemléletváltás. Az adatközpontok szükséges infrastruktúrái a digitalizációnak és az AI-nak, de mivel folyamatosan jelentős terhelést hoznak a rendszerbe, észszerűnek tűnik elvárásokat támasztani velük szemben. Például azt, hogy járuljanak hozzá új termelőkapacitások létrejöttéhez saját többletigényük kielégítéséhez, bánjanak hatékonyan az energiával és a vízzel, ahol pedig lehet, hasznosítsák működésük melléktermékeit.
Utóbbira Milánó szolgáltat jó példát. Az Equinix és az A2A megállapodása szerint a Settimo Milanese-i adatközponti campus szerverei által termelt hőt a városi távhőrendszerbe vezetik. A projekt teljes kiépülése után évente akár 225 gigawattóra hőenergiát hasznosíthat: ez több mint 21 ezer lakás fűtési igényének felel meg, és mintegy 20 százalékkal növelheti a milánói távhőrendszerben elosztott dekarbonizált hő mennyiségét.
A milánói példa tökéletesen megmutatja, hogyan válik értékké az adatközpont működése közben keletkező hő: ha a levegőbe távozna, az veszteség, ám ha a városi energiarendszer részeként hasznosítják, máris erőforrás. Ugyanez a kettősség érvényes a villamosenergia-oldalra is: a saját megújuló termelés, a tárolás vagy a fogyasztás rugalmasabb időzítése csökkentheti azt a terhet, amelyet egy nagy adatközpont a rendszerre rak.
És ha már teher: felmerül az a kérdés is, hogy a digitalizációhoz szükséges hálózatbővítés és rendszerüzemeltetés fejlesztési költségeiből mennyi hárul a többi fogyasztóra. Arról, hogy ne legyen aránytalanul magas a hozzájárulásuk, a jól kalibrált szabályozásnak kell gondoskodnia.
Ami nem változik, az az AI energiaéhsége: ez továbbra is komoly probléma. Csakhogy már nem az számít csupán, hány megawattot kér egy adatközpont, hanem az is, mit tesz hozzá ahhoz az energiarendszerhez, amelyből ezt a kapacitást megkapja.
ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2026.10.28-án.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: Ki kell érdemelnie az adatközpontnak az áramot?
