Az óceáni zajszennyezés összezavarja a vízi élőlényeket

A teherhajók, a szonárrendszerek, a szeizmikus felmérések, a katonai gyakorlatok és a víz alatti építkezések mind természetellenes zajokat keltenek, amelyek a vizek mélyebb rétegeibe eljutva megkavarják a helyi ökoszisztémát. Ennek mértéke pedig egyre csak növekszik: bizonyos területeken évtizedenként megkétszereződik a zajszennyezés.

A kereskedelmi szállítmányozás kiterjedése, az offshore fúrások és az egyéb emberi tevékenységek mind hozzájárulnak a tengerek és óceánok zajszintjének növekedéséhez, ami több szempontból is aggályos. A Treehugger szerint a zajszennyezés megnehezítheti a tengeri élőlények egymással való kommunikációját, és korlátozhatja is őket abban, hogy prédát találjanak vagy elkerüljék a ragadozókat.

Ahogy az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) is felhívja rá a figyelmet, az óceáni zajszennyezés ideiglenes és végleges halláskárosulást okozhat és stresszreakciót válthat ki a vízi élőlényekből, akik emiatt elmenekülhetnek a természetes élőhelyükről és letérhetnek vándorútvonalaikról. A zavaró behatás emellett megzavarhatja a táplálkozásukat, a szaporodásukat, a nevelésüket és a kommunikációjukat is, összességében pedig egész populációk méretét befolyásolhatja.

Az amerikai Glacier Bay Nemzeti Park kutatói például dokumentálták, hogy a területükön közlekedő turistahajók milyen hatással vannak a bálnákra. Érdekes megállapításra jutottak: az állatok a környezeti hang minden 1 decibelnyi növekedésével 0,8 decibellel növelték saját hangjukat, de egyre ritkábban „szólaltak meg”. Japán Ogaszavara-szigetein pedig teljesen elhallgattak a bálnák, ha 1400 méteren belül észlelték egy teherhajó közeledését.

A halak általánosságban 30 és 1000 Hertz között hallanak jól, és sok faj a hanghatások alapján tájékozódik. Egy tanulmány például rávilágított, hogy a mesterséges zajhoz szoktatott damilhalak vonzódtak annak hangjához, míg a korallzátonyok zajára kondicionáltak elkerülték a mesterséges zajt. Mindezek alapján a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a nem természetes frekvenciák zavart okozhatnak az állatfajok tájékozódásában, ezáltal gyengítve a populációkat.

De még ennél is sérülékenyebbek a mikroszkopikus zooplanktonok, amelyek rengeteg vízi élőlény legfőbb táplálékának számítanak. A kutatók megfigyelték, hogy a mikroméretű lények számát már egyetlen lövéshang is a felére csökkentheti, ez pedig az egész vízi élővilág számára táplálékforrás-hiányt okozhat. A vizsgálat során az összes ki nem fejlett krill elpusztult, egyes zooplanktonfajok száma pedig több mint 95 százalékkal csökkent. Ezt a hatást akár 1,5 órával a légágyú elhaladása után is megfigyelték – ráadásul a legtöbb szeizmikus felmérés 18-48 légágyút vet be.

Nincs más megoldás tehát, mint lejjebb tekerni a hangerőt. Legyen szó kormányzati előírásokról, ösztönző tevékenységekről, mérséklési módszerekről vagy egyéb opciókról, a cél kevesebb zajszennyezést generálni, mert a „hangoskodásnak” messzemenő következményei lehetnek a teljes bolygóra nézve.