


Tudósok olyan genetikai módosításon dolgoznak, amelynek köszönhetően a haszonnövények képesek fokozott ütemben megkötni a szén-dioxidot, miközben sokkal magasabb a terméshozamuk.
Azt már álalános iskolában megtanuljuk, hogy a növények a fotoszintetizálás révén a napfényből származó energiát képesek hasznosítani: a szén-dioxidot glükozzá alakítják át, így oxigént szabadítanak fel. Ám nem minden növény követi ezt az utat: a fotoszintetizálás mellett elindul egy fotorespirációs nevű folyamat is, ami visszafogja a növények növekedését. Többek között emiatt éri a mezőgazdaságot is az a kritika, hogy az erdőírtással kialakított termőföldeken olyan haszonnövényeket termesztenek, amelyek nem kötik meg a szén-dioxidot kellő mértékben, a fotorespiráció miatt pedig nem is növekednek annyira. Ilyen növények tipikusan a “C3” és “C4” növények, mint a cukornád, cirok, búza, rizs, szója.
Az Illinois-i Egyetemen futó RIPE (Realizing Increased Photosynthetic Efficiency) kutatás célja, hogy elsősorban a cukornádat, valamint a hazánkban főként takarmánynövényként termesztett cirokot úgy módosítsa, hogy azok nagyobb mennyiségű Rubisco enzimet termeljenek. A növények nagy részében ugyanis ez az enzim felel a fotoszintézisért.
A tudósok azon dolgoznak, hogy átalakítsák ezt a folyamatot, és a növény a saját hatékonyságára is figyelemmel lehessen. A kísérletek ott tartanak, hogy a módosításoknak köszönhetően a cukornád Rubisco enzim termelése akár 90 százalékkal is megnőhet, ami az üvegházi kísérletek során 37–81 százalékos biomassza-növekedést eredményezhet. A cirok esetében a Rubisco enzim mennyisége 13–25 százalékkal emelkedhet, ami szántóföldi körülmények között 15,5 százalékos hozamnövekedést hozhat.
Ezek persze egyelőre laboratóriumi eredmények, de gyakorlati alkalmazásuk a növekvő terméshozam, és még több élelmiszertermelés mellett komoly klímavédelmi potenciált is hordoznak: a gazdák több takarmányt és bioüzemanyagot is állíthatnak elő ugyanakkora területen, így csökkenhet a mezőgazdasági területek bővítésének, és az ezzel járó erdőirtásnak a szükségessége. Emellett a termelés hatékonyságának növelése segíthet a globális élelmiszerárak stabilizálásában, különösen azokban a térségekben, ahol a terméshozam évtizedek óta alig változott. Ráadásul, ha széles körben elterjednek, hozzájárulhatnak a légköri szén-dioxid szintjének csökkentéséhez és a globális felmelegedés lassításához.
Ugyanakkor a technológia bevezetése nem magától értetődő, a génmódosított növények (GMO-k) hosszú távú hatásai kapcsán élénk vita folyik. Bár ezek a növények nem tartalmaznak idegen fajból származó DNS-t – hisz a már meglévő biológiai mechanizmusokat erősítenek fel – sokan továbbra is óvatosak. Felmerül a kérdés, hogy a génmódosított fajok túlzott elterjedése milyen hatással lehet az ökoszisztémákra, illetve a mezőgazdasági biodiverzitásra.
A szakértők ezért arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen fejlesztéseket nem a hagyományos fajták helyettesítésére, hanem kiegészítésére érdemes alkalmazni. Így megőrizhető a genetikai sokféleség, miközben kihasználjuk az új technológiákban rejlő lehetőségeket is. A következő évek kulcsfontosságú lépései közé tartozik a módosított növények tesztelése különféle éghajlati és talajviszonyok között, a magtermelés optimalizálása, valamint annak vizsgálata, hogy ezek a növények mennyire ellenállók a szélsőséges időjárási viszonyokkal szemben.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: A módosított szupernövények jelenthetik a jövőt
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |