


Az energiatárolás a sok közül az egyik legégetőbb problémája jelenleg az emberiségnek, amit a megújuló energiákra építeni akaró piaci szereplők a világon mindenütt lázasan próbálnak megoldani. Nemrég újabb kivitelezési megoldásokról szóló hírek jutottak el a sajtóba: a neves amerikai egyetem, az MIT kutatóközpontja arra a megoldásra jutott, hogy nem áram, hanem hő formájában tárolnák a megújulókból származó energiát, téglákban. Az IKEA pedig előállt egy akkumulátoros tárolóval, amit a háztartások számára akar értékesíteni.
Maga a probléma viszonylag egyszerű és érthető: a napból és szélből nyert energia nagyban függ az időjárástól, így azért, hogy akkor használhassuk, amikor csak akarjuk, tárolnunk kell. A nagy tudományos sakkozás már elindult szerencsére az energiatárolók kialakítására, és közben az átlagpolgárok is nagy érdeklődéssel figyelhetik a fejleményeket.
Viszont érdemes két felé bontani a most zajló fejlesztési folyamatokat, ugyanis beszélhetünk lakossági és ipari szintű energiatárolásról is. A lakossági energiatárolás ékes példája a Tesla Powerwall, miközben a Samsung és a Mercedes ugyanúgy ilyen rendszerek fejlesztésével foglalkozik, ahogyan még biztosan több ezer vállalat is.
Tehát zajlik a kutatás-fejlesztés, de továbbra is nagy kérdés, hogy mikor fogja gazdaságilag is megérni ez. Hiszen nem várható el egy vállalattól sem, hogy kizárólag az emberiség iránti elkötelezettségből áldozzon az erőforrásaiból a mindnyájunkat érintő problémák megoldására, bármiféle kompenzáció nélkül. A kompenzáció pedig maga a gazdasági megtérülés, de nemcsak a fejlesztő cégek, hanem minden érintett, fejlesztő és felhasználó számára is.
Ezért érdekes számomra az IKEA új eszköze, amivel lehetőség nyílik a napcellák által termelt villamos energia tárolására otthonok számára. Annak, aki az IKEA társfejlesztésében elkészült napcellákat venné meg, és mellé a tárolót, több millió forintot ki kell tudnia fizetni, ami már egyértelműen egy komoly beruházást jelent a háztartásoknak.Viszont így megalapozzák azt, hogy idővel igen pénztárcabarát módon tudják majd fedezni az energiaszükségletüket.
A dolog lényege tehát, hogy megindult egy folyamat, ami hosszan elkísér majd minket, de a jó hír továbbra is az, hogy már látni a konkrétumokat, azaz még a mi életünkben megvalósulhat az a nagy lépés, ami a fenntarthatóság számára minden bizonnyal üdvözlendő mérföldkő lesz.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: A jövőnk az energiatárolásban van
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |