2023: a megújulók éve

Az idén akár 30 százalék feletti éves szintű növekedést vár globálisan a megújulóenergia-kapacitásoktól a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). Ennek fő mozgatórugói az energiabiztonsággal kapcsolatos általános aggodalmak fennmaradása, a fosszilis energiahordozók magasabb árszintjei, valamint a mindezek eredőjeképpen tovább erősödő politikai akarat: ezek együttese főleg a nap- és a szélenergia terjedésének adhat jókora lendületet. Az IEA szerint a bővülés lendülete 2024-ben is kitart majd, így a jövő év végére a világ teljes megújulóenergia-kapacitása elérheti a 4 500 gigawattot.[1] Ez önmagában is tekintélyes szám, de talán még könnyebb a helyén kezelni tudván azt, hogy ez az Egyesült Államok és Kína együttes kapacitásának felel meg.

Az ügynökség becslései szerint az előttünk álló időszakban a napenergia viszi a prímet: a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó kapacitásbővítés kétharmada ezekhez köthető. A méretesebb fotovoltaikus naperőművek mellé növekvő lendülettel zárkóznak fel a kisebb rendszerek, köztük a tetőre telepített napelemek: ezek installálására is a magas villamosenergia-árak ösztönzik a fogyasztókat, akik le szeretnének faragni az energiaszámlájukból.

Ez idáig mind szép és jó, ám az IEA kitért egy olyan pontra, amely erős gátja lehet a fejlődésnek: ez nem más, mint az országos elektromos hálózatok, amelyeket nem a megújulók nagy számú befogadására találtak ki. Eredetileg egy centralizált, kis számú és nagyobb erőmű alkotta energiarendszer gerincét képezték, ahol ezek az óriások biztosították a rendszer egyensúlyát: magyarán, gondoskodtak az energiafogyasztás és a -termelés összhangjáról. A megújulók terjedésével azonban az egyre nagyobb fokú decentralizáció felé haladunk az energiapiacon, és még ennél is nagyobb kihívást jelent az, hogy a szél- és napenergia időjárásfüggő: nehéz előre pontosan megmondani, mikor süt a nap és mikor fúj a szél, ami a rendszeregyensúly megtartásában is erős bizonytalanságot visz.

A tempó impresszív: az elmúlt három évben Magyarországon több mint a duplájára emelkedett a hálózatra csatlakoztatott naperőművek teljesítménye, és reményeink szerint ez a lendület a jövőben is kitart majd: a fenntartható jövőt egyértelműen a megújulóenergiaforrás-alapú villamosenergia-termelés részarányának folytatódó növelése jelenti. Az azonban, hogy a naperőműveket zökkenőmentesen tudjuk bekapcsolni a villamosenergia-rendszerbe, a hálózati infrastruktúra fejlesztésében ugyanúgy kihívásokat állít elénk, mint a rendszer egyensúlyának fenntartásában.

Ezen az úton komoly mérföldkő a naperőműveket integráló Szabályozási Központ, amely folyamatosan és valós időben teszi szabályozhatóvá a legnépszerűbb megújulóenergia-fajtát. Ezzel a naperőművek új köntösben jelenhetnek meg a teljes villamosenergia-hálózatban: immár nem megoldandó problémaként, hanem a teljes rendszer egyensúlyához aktívan hozzájárulni képes szereplőként. Amennyiben pedig ez az integráció kiszélesedik, további naperőművek, szélerőművek és energiatárolók válnak a részévé, az olyan biztonsági szelepet jelent a teljes hazai rendszernek, amely megnyitja az utat a megújulóenergiaforrás-alapú villamosenergia-termelés további térnyerése előtt.

Ez pedig lehetővé teszi, hogy Magyarország is úgy tudja fejleszteni, korszerűsíteni és bővíteni elektromos hálózatát, hogy minél hatékonyabban tudjuk kihasználni a nap- és szélerőművekben rejlő óriási potenciált. A tét nem kicsi: az IEA becslései szerint 2030-ig világszerte meg kell háromszorozni a teljes megújulóenergia-kapacitást ahhoz, hogy a 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátást elérhessük.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2023.06.29-én.