


Afrikára gondolva szinte mindannyiunk fejében él egy határozott elképzelés a kontinensen uralkodó nemi szerepekről – a nők a háztartásban, a férfiak a mezőn dolgoznak, a lányok pedig alig jutnak megfelelő oktatáshoz. De vajon mennyire felel meg ez a jelenkor valóságának? Az utóbbi években zajló változások azt mutatják, hogy a régi klisék már nem állják meg a helyüket, egyre inkább előtérbe kerül a nők egyenjogúsága a kontinensen, ami sok esetben kéz a kézben jár a környezeti fenntarthatósággal is.
A régi sztereotípiák lassan, de biztosan érvényüket vesztik Afrika–szerte. Vegyük például az általános iskolai oktatást: ezen a téren nem csak, hogy közelítünk a nemek közötti egyenlőséghez, de az elmúlt évtizedekben 25 millióval több lány járt iskolába Kelet- és Dél-Afrikában, mint a 2000-es évek elején. A térség közel 220 millió fős női lakosságát tekintve ez egy remek előrelépés, amely lehetővé teszi, hogy egyre több nő kapjon helyet a társadalom legfelső rétegeiben.
Az oktatás mellett az egészségügy, a táplálkozás és a szociális védelem is központi szerepet játszik a nők és lányok társadalmi és gazdasági eredményeinek javításában. 2013 óta 22,4 millió nő jutott fejlettebb egészségügyi és vízellátáshoz, valamint szociális biztonsági programokhoz, amelyek segítségével elkerülhették az anyagi kiszolgáltatottságot, és jobb életkörülményeket biztosíthattak maguknak.
Nők és zöld munkahelyek
Világszerte egyre több olyan kezdeményezés van, amelyek egyszerre célozzák a nemek közti egyenlőség és a fenntarthatóság megteremtését. Az afrikai nők egyre növekvő szerepe a gazdaságban nemcsak a megélhetésüket biztosítja, de sok esetben a környezetnek is a hasznára válik. Kelet-Afrikában számos női vezetésű szövetkezet és mikrovállalkozás működik, amelyek célja a fenntartható mezőgazdaság elősegítése, a természeti erőforrások védelme és a nők gazdasági megerősödésének támogatása. Ugandában kifejezetten a nők számára kialakított zöld munkahelyek létrehozása az egyik példa erre, amiről többek közt a Női Szervezetek Nemzeti Szövetsége, a NAWOU gondoskodik.
Az afrikai Nagy Falat a nők (is) építik
Az Afrikai Unió által indított Nagy Zöld Fal Projekt az emberiség történetének legjelentősebb tudatos tájátalakító megmozdulása, és a helyi közösségek nőtagjai alapvető szerepet játszanak a megvalósulásában. A 2007-ben indított projekt a Szahel-övezet területén zajló környezeti és társadalmi problémákra kínál megoldást. Az ötlet célja, hogy összekapcsolja a gazdasági fejlődést a természeti erőforrások védelmével az egyre szárazabbá és kietlenebbé váló sivatagos területeken, amelyek a klímaváltozás hatásainak különösen kitettek.
Kezdetben egy Szenegáltól Dzsibutiig terjedő, 8000 kilométer hosszú zöldövezet létrehozására indították el a programot, de azóta átalakították az eredeti terveket. Az egybefüggő, teljes afrikai kontinenst átszelő erdősáv helyett mára kisebb, szárazságtűrő növényekből álló erdőségeket hoznak létre, melyek biztosítják a lakosság élelmiszer-ellátását, valamint munkát is adnak a helyi nőközösségeknek.
A fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok hosszú távon járulnak hozzá a nők felemelkedéséhez, ugyanis felelősen használják fel a természeti erőforrásokat, ezáltal stabil és kiszámítható jövedelmet biztosítanak számukra. A Nagy Zöld Fal megvalósítása hozzájárul az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaihoz is. Ebben olyan prioritásokat és törekvéseket fogalmaznak meg, amelyeknek a célja egy igazságosabb és fenntarthatóbb világ megvalósítása 2030-ra.
Az ehhez hasonló kezdeményezések azt mutatják, hogy a közösségek és a kormányok felismerik a nők fontosságát a társadalom fejlődésében, és egyre hatékonyabban lépnek fel a fenntarthatóság és az emberi jogok előmozdítása érdekében. A Zöld Nagy Fal kiváló példa arra, hogy nemcsak egy-egy ember, hanem az egész társadalom profitálhat abból, ha nem öncélúan használjuk a természeti erőforrásokat.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: Az afrikai nők szerepe a fenntartható fejlődésben
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |