


A jövő generációjának segítése
Környezetileg és társadalmilag fenntartható vállalatként fontosnak érezzük, hogy a jövő generációinak céljaiban segítsünk, és ehhez partnereink együttműködését is megnyerjük. Ezért idén karácsonykor úgy döntöttünk, hogy új hagyományt teremtünk: a megszokott tárgyi ajándékokra szánt összeget egy fontos társadalmi célt felvállaló program támogatására fordítjuk. Választásunk a hátrányos helyzetből induló fiatalok társadalmi felemelkedésének támogatására esett. Partnerként az UNICEF Magyarországot választottuk, az általuk indított RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! Programmal.

Vállalatunk támogatása 2 magyar csapat részvételét teszi lehetővé a nemzetközi versenyben.
A kezdeményezés elsősorban a munkavállalás terén hátránnyal induló 12-24 éves fiatalokat igyekszik bevonni a közös gondolkodásba, amely során maguk azonosítják az őket leginkább érintő és foglalkoztató társadalmi problémákat, majd kreatív helyi megoldásokat dolgoznak ki ezek megoldására. Ebben a folyamatban szakértők és mentorok segítik őket, hogy eszközöket találhassanak elképzeléseik valóra váltásához.

A programra nyilvános pályázat útján lehetett jelentkezni, a sikeres pályázók pedig egy országos társadalmi innovációs műhelymunkában kezdhetik meg gondolataik formába öntését, amelynek része egy többnapos budapesti képzés. A legígéretesebb kezdeményezések részletes kidolgozásához és megvalósításához az UNICEF pénzügyi és szakmai támogatást biztosít, 2020 nyarán pedig a legjobb helyi projektek nemzetközi zsűri elé kerülnek, amelytől további anyagi támogatást, valamint mentori segítséget nyerhetnek.
Vállalatunk támogatása 2 magyar csapat részvételét teszi lehetővé a nemzetközi versenyben, részben annak köszönhetően, hogy a csapatok a támogatás révén el tudják majd készíteni nemzetközi versenyhez szükséges pályázatokat, illetve azok fordítását angol nyelvre, hogy a nemzetközi bírálókhoz el tudjanak jutni.
A programról bővebb információ az alábbi linkeken érhető el:
https://www.facebook.com/rajtadallajovod/
https://unicef.hu/rajtad-all-a-jovod/
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |