Elindult „A jövő vezetői” hetedik évfolyama – idén az ALTEO munkatársai is részt vesznek a programban

Társadalmilag fenntartható vállalatként fontosnak érezzük, hogy segítsünk a jövő generációinak.
Itt az idő, amikor nem fordíthatunk hátat a jövőnek!
2019.12.10
A Menedzserek Országos Szövetsége 26. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gálát.
A Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs különdíjasa 2019-ben Ifj.Chikán Attila, vezérigazgató, ALTEO Nyrt.
2020.03.10
2021. január 21-én elindult a BCSDH „A jövő vezetői” nevű tehetségprogramjának hetedik évfolyama.

Elindult „A jövő vezetői” hetedik évfolyama

Január 21-én, ünnepélyes megnyitó keretében elindult a BCSDH „A jövő vezetői” nevű tehetségprogramjának hetedik évfolyama, összesen 39 tehetséges fiatal vezető részvételével. Az idei program a vállalatunk számára kiemelt jelentőségű, hiszen Szabó Beatrix, vállalatunk Integrált Irányítás Rendszer vezetője is részt vesz a tehetségprogramban, Simon Anita, a Hulladékgazdálkodás Divíziónk vezetője pedig mentorként segíti majd a programban résztvevők munkáját.

„A jövő vezetői” program egy olyan hiánypótló és hazánkban egyedülállónak számító képzés, amely már a hetedik évfolyamát kezdte meg, idén összesen 39 tehetséges vezetővel. A koncepció az Üzleti Világtanács nemzetközi programjának mintájára született: a képzés során nemcsak elismert szakértők, de gyakorló vezetők is segítenek abban, hogy a résztvevők változatos módszereken keresztül sajátíthassák el a vállalati fenntarthatóság elméletét és gyakorlatát. A képzés sikerét egyértelműen bizonyítja, hogy már 174 tehetséges vezető szerezte meg oklevelét a program keretein belül, a tavalyi képzés értékelése alapján pedig minden egyes végzett résztvevő újra nekivágna, és ajánlaná másoknak is a lehetőséget.

Ifj. Chikán Attila, vállalatunk vezérigazgatója, egyben pedig a BCSDH elnöke az eseményen kiemelte, hogy a program célja az, hogy a jövő vezetőinek bemutassa a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és már működő gyakorlatait, segítve őket abban, hogy vezetői pályájuk során ezen elvek mentén működjenek és hozzák meg üzleti döntéseiket. A tehetségprogram struktúráját „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” című vezetői ajánlás hét alapelve (Stratégiai megközelítés, Felelős vállalatirányítás, Alapértékek tisztelete, Környezeti felelősségvállalás, Partnerség az érintett és érdekelt felekkel, Etikus és Átlátható működés) adja, mivel ezek az alapelvek tökéletesen lefedik a fenntarthatóság legfontosabb üzleti vetületeit.

Vállalatunk 2013 óta tevékeny tagja a BCSDH-nak, 2018 őszén pedig az elsők között csatlakoztunk a BCSDH, a Holland Nagykövetség és az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére létrejött Körforgásos Gazdaság Platformhoz.

Örömünkre szolgál, hogy kollégáinkat is beválasztották a programba, amely során elmélyíthetik a fenntarthatóság komplex témakörét. Ezen tapasztalatokat a gyakorlatba átültetve pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ALTEO a jövőben is minél szélesebb körben alkalmazhassa működése során a fenntarthatóság alapelveit.

Ezúton is gratulálunk kollégáinknak a részvételhez!

FacebookTwitterLinkedIn