


A hazai energetikai szektorban elsőként szereztünk független, nemzetközi ESG tanúsítványt.
A Sustainalytics vizsgálata alapján az iparági átlagnál kedvezőbb eredményt, azaz alacsonyabb kockázati besorolást ért el a vállalatunk.
Az összesített eredményeket tekintve 31,1 pontos ESG minősítést kapott az ALTEO a Sustainalytics 0-50-ig terjedő kockázati skáláján, ami a cég környezeti, társadalmi és vállalatirányítási hatásait értékeli. Ezzel Magyarországon elsőként a független energiatermelők- és kereskedők, valamint a közművek szektorán belül a globális átlagnál alacsonyabb kockázati szintet értünk el.
„Tavaly jelentettük be, hogy szeretnénk mihamarabb ESG megközelítés alapján minősített vállalatként folytatni a működésünket. Tőzsdei vállalatként a transzparencia számunkra alapelvárás, újgenerációs energiaszolgáltatóként pedig szeretnénk követendő példát mutatni az energetikai piac szereplőinek” – értékelt ifj. Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója, hozzátéve: „büszkék vagyunk rá, hogy az olaj- és gázipar nélküli energetikai szektorban Magyarországon mi vagyunk az első vállalat, amely ESG minősítést szerzett, ráadásul vállalásunknak megfelelően ezt határidőn belül tettük meg, és bízunk benne, hogy ez fokozatosan piaci elvárássá érik a magyar nagyvállalati szektorban is.”
„A fenntarthatóság 2008-as indulásunk óta elkísér minket minden üzleti döntésünkben, az ESG minősítés pedig kijelöli számunkra azokat a támpontokat, ami egy teljeskörű és a fentarthatóság minden területét lefedő ESG stratégia alapját képezi” – fogalmazott Simon Anita, az ALTEO fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese. Szerinte az elemzés kitér az összes ágazatspecifikus kockázatra, és azt is nyilvánvalóvá teszi, milyen intézkedések megtételével csökkenthetők ezek a kockázatok, így az eredményekre alapozva a jövőben még ESG tudatosabb lehet a vállalat működése.
A Sustainalytics részletes jelentése ezen a linken érhető el.
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |