


A gyönyörű tájak nem feltétlenül jelentik azt, hogy valóban életteli helyszínekről van szó. Szerte a világon megfogyatkozott a természet, így a vadon valójában már nem mindenhol az érintetlen, egészséges ökoszisztémát jelenti. Egy új skót központban ezt igyekeznek helyrehozni.
A „visszavadítás” egy olyan természetvédelmi, ökológiai tevékenység, melynek célja, hogy az emberi beavatkozás előtti állapotba állítsa vissza az ökoszisztémát. Ahogy a Rewilding Europe is fogalmaz, ez a progresszív konzervációs folyamat azt helyezi előtérbe, hogy a természet képes legyen magát ellátni, így alakítva a világ biodiverzitását.
Skóciáról a legtöbbünknek valószínűleg a nyílt hegyoldalak és gyönyörű hegycsúcsok jutnak eszünkbe, de ahogy a Treehugger is beszámol róla, ezek a helyszínek ki vannak merítve, és saját erejükből már képtelenek a megújulásra. A juhok, kecskék, marhák és szarvasok évszázados legeltetése kopárrá tette a térséget. Ez azonban most megváltozhat, ugyanis Dundregganban egy új visszavadító központ jött létre, amely szeretné megmutatni látógatóknak, hogy másképp is lehet gondolkodni az ikonikus helyszínekről.
A Trees for Life szervezet még 2008-ban vásárolta meg a négyezer hektáros területet a Skót-felföldön azzal a céllal, hogy visszaállítsa a Caledonian erdőt. Ehhez természetes regenerációt, valamint új fanevelési és földművelési technikákat vezettek be. Dundreggan több mint négyezer növény- és állatfajnak ad otthont, beleértve számos védett és ritka élőlényt is. A projekt sikeréről árulkodik, hogy az általuk mesterségesen létrehozott fészekben egy pár szirti sas világrahozott egy fiókát 2020-ban. Ez azért valósulhatott meg, mert minőségi életteret hoztak létre az állatoknak, amely más vadak számára is elérhetővé vált. A projektben évente több ezer látogató és önkéntes vesz részt, akik faültetéssel és egyéb munkálatokkal járulnak hozzá a folyamathoz, miközben tanulnak is a természet saját körforgásáról.
A Loch Nesstől pár kilométerre lévő központot fenntartható módon működtetik, és nem kérnek belépődíjat az odalátogatóktól. A központon szállás is elérhető, ahonnan több túra- és sétavonal is indul, miközben tájékoztatja az érdeklődőket a helyi gael kulturális örökségről és történelemről a vadvilág bemutatása mellett. Dundregganhoz hasonlóan Európa-szerte is vannak visszavadítási erőfeszítések – például Bulgáriában, Spanyolországban vagy Romániában –, de ilyen jellegű látógatóközpont még sehol máshol nem jött létre. Remélhetőleg ez is változni fog idővel.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: Skóciában megnyílt a világ első „visszavadító” központja
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |