Mennyit ér valójában a klímanagyhatalmak tanácskozása?

Az idén az egyiptomi Sharm El-Sheikhben ült össze a huszonhetedik COP (Conference of the Parties) Részes Felek Konferenciája, hogy áttekintsék, mennyiben haladtak előre a kitűzött klímacélok elérése érdekében. Spoiler: nem sok mindenben.

A COP az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményét elfogadó országok legfelsőbb testülete, melyek feladata az egyezmény végrehajtásának elősegítése. Tagjai 1992-ben Rio de Janeiróban elfogadták azt a keretegyezményt, amely deklarálja, hogy a klímaváltozás közvetlenül vagy közvetetten összefügg az olyan emberi tevékenységgel, amely megváltoztatja a globális légkör összetételét, és pótlólagos eltérést okoz a klíma hosszú távon megfigyelt természetes változásához képest.

Ezt a deklarációt mintegy 200 ország írta alá, akik többször is ígéretet tettek arra, hogy lecsökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat – méghozzá olyan mértékben, amely lehetővé teszi a Föld felmelegedésének 2, de lehetőleg 1,5 Celsius fokra való korlátozását az iparosodás előtti szinthez képest. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentése szerint 2050-re el kell érnünk a nettó zéró globális kibocsátást. Ezt a vállalást rögzíti a 2015-ös párizsi klímaegyezmény is, amely mára egyre inkább lehetetlennek tűnik.

A korábbi évekhez hasonlóan az idei ülésen is megállapították a résztvevő felek, hogy a kibocsátás-csökkentési célokat nem sikerült elérni, és nagyobb erőfeszítésre van szükség a tagországok részéről. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke úgy értékelte a klímacsúcs eredményeit, hogy “a tünetek egy részét kezeltük, de nem gyógyítottuk meg a beteget”, amivel utalhatott például arra is, hogy az országok még mindig nem állapodtak meg a fosszilis tüzelőanyagok kiiktatásáról. A kibocsátás-csökkentésre vonatkozó vállalások tekintetében a párizsi COP óta nem igazán történt minőségi előrelépés, főként a rövid távú érdekek és az aktuális energiapiaci kihívások miatt. Ahogy a Másfélfok is írja, a tavalyi Glasgow-i ígéretek ellenére a világ továbbra is a 2,4°C-os globális felmelegedés felé tart a század végére, ami pontosan megegyezik a tavaly publikált eredményekkel. Bár a felek idén is vállalták, hogy felülvizsgálják kibocsátásukat, és megpróbálják azt a 1,5 °C-os küszöbértékkel összhangba hozni, ennek eredményében joggal kételkedhetünk. 

Mindezek ellenére nem szabad elvitatnunk az ilyen jellegű klímacsúcsok létjogosultságát és hatását. Bizonyos ügyekben fontos előrelépések történtek, 30 év után például először sikerült megállapodni egy dedikált pénzügyi alap létrehozásáról, amely az éghajlatváltozással szemben sérülékeny, fejlődő országok számára nyújthat támogatást. Intenzív párbeszéd zajlik továbbá a megújuló energiaforrásokra való igazságos átmenetről, és ezek fókuszában egyre inkább a konkrét, megvalósítható lépések állnak.

A COP-on a médianyilvánosságnak köszönhetően egy másik lehetőség is kínálkozik: kellő publicitást kaphatnak a klímaváltozással kapcsolatos legfrissebb tudományos eredmények. Ez egyfajta nyomást gyakorolhat a tárgyaló felekre, és arra ösztönözheti őket, hogy tegyenek ambiciózusabb vállalásokat, lépéseket a célok elérésére. A konferencián résztvevő tudósok egyben közszereplőkké válnak: ez egy kiváló lehetőség arra, hogy a tényeken alapuló tudást reklámozzák, és felvegyék a harcot az álhírekkel és az összeesküvés-elméletekkel szemben. Bár a szalagcímeket nem ez az aspektus uralja, de muszáj mégis kihangsúlyoznunk a tudományos viták és meg nem valósult tervek jelentőségét is. A kutatók számára fontos lehetőség, hogy meghallgathatnak más tárgyaló- vagy érdekelt feleket, és az eddigi vakfoltokra rávilágítva újabb kutatásokat, felfedezéseket tehetnek.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2022.12.07-én.