


Karanténkoncertek: új találkozási pont az előadók és közönségük számára
A vélemények megoszlanak, de a hivatalos rendszerezés szerint a zeneipar nem tartozik a nélkülözhetetlen, vagy stratégiai iparágak közé. Azért írom, hogy a vélemények megoszlanak, mert az embernek, a homo sapiens sapiensnek a kulturális táplálék is alapvető szükséglet, és ugyanúgy, mint a társas kapcsolatok, a másokkal való érintkezés és a kommunikáció, valahol a Maslow-piramis alsó rétegeiben van (vagy lenne) a helye.
A zeneipar, ahogy a szolgáltatóipar egésze, igen komoly ütést szenvedett el az újtípusú koronavírus-járvány következményeitől: aki nem követi annyira az eseményeket, az is láthatta a hirdetéseket, plakátokat, az elmaradó, vagy távoli jövőbe halasztott koncertekről. A bevételük jelentős részét élő fellépésekből biztosító zenészek a kezdeti sokk után elkezdtek megoldásokat keresni. Míg a nagy előadók közül sokan a kiadók és producerek által használt hivatalos csatornákat választották, és az Instagramon, Facebookon ill. YouTube-on „lépnek a közönség elé”, addig a független művészek zöme, a Twitch irányába mozdult el. Az itt folyó élő koncert közvetítések neve hamar gyökeret eresztett az angolban, és másfél hónap alatt beágyazódott a nyelvbe: quaranstream – az angol karantén (quarantine) és stream szavakból.
A Twitch választása egyszerű és racionális gazdasági logika: a független előadókat nem köti semmi a kiadók hivatalos közzétételi csatornáihoz, a Twitch pedig sokak szerint messze a legmagasabb bevételi forrással kecsegteti az élőzőket. A The Verge-nek nyilatkozó több zenész is az emelte ki, hogy míg az Instagrammon könnyebben lehet nagyobb tömeget elérni, addig a Twitch sokkal inkább fókuszál pénzügyi szempontokra.
Ennek köszönhetően kötött ki ezen a platformon pl. Ducky vagy az elképesztő one man showjairól ismert Marc Rebillet is, aki nemrég elmaradt ausztrál koncertjét „pótolta” élő quaranstreammel rajongóinak. A csatorna fizetési konstrukciója különbözik a megszokottól: míg a legtöbb helyen a megtekintések után kapnak százalékos részt az előadók, ill. csatornatulajdonosok, addig itt különféle előfizetési és szponzorációs csomagokat választhatnak az előfizetők, ill. az olyan funkciókat, mint a Cheers ahol mikroadományokat is juttathatnak kedvencüknek.
A legtöbb független zenésznek ez a személyre szabható megoldás tetszik, és míg nem kínál teljes megoldást a kieső jegybevételekre, addig gyors bevétel pótlás lehet a karanténhónapokra. Marc Rebilletnek például ugyan folyik be pénz a YouTube csatornája megtekintései után, vagy PayPal adományok formájában is, ez messze nem fedezi az elmaradó koncertek veszteségeit.
Az előadok zöme korábban közel egy évre teljesen be volt táblázva, ez esett ki a járvány miatti korlátozásokkal. Sokan már igazodtak a helyzethez. Marc Rebillet, Ducky és Jim Tomaszewski, művésznevén JSTJR is heti „órarendben” streamel: JSTJR például hétfőn, szerdán és pénteken jelentkezik élő DJ szettel.
Az élet azonban így sem könnyű a quaranstream zenészeknek, az egész folyamat gyorsasága miatt a szabályokat is útközben tanulják meg: Marc Rebillet például nemrég 24-órás eltiltásban részesült, mert élőzés közben levette a pólóját és a szexről énekelt. A Twitch etikettjével érdemes megismerkedi tehát, és a közösség el is várja ezt. Viszont vissza is ad: a zenészek például nagyon eredményesen tudják segíteni egymást: a raid vagy megrohamozás funkcióval például az élő stream végén át tudják irányítani közönségüket egy másik művész csatornájára. Az auto-hosting szolgáltatással be tudják állítani, hogy más művészek szóljanak a csatornájukon, amikor ők éppen nem élőznek.
A Twitch és a quaranstream tehát elsősorban a pénzügyi gyorssegély miatt vonzza az előadókat, de közben kielégít egy nagyon fontos emberi igényt is, mégpedig azt, hogy szociális és érzelmi kapcsolódást ad, összeköt a „külvilággal” a bezártság idején. Nekünk, rajongóknak pedig ezen felül még az élő koncertek élményét is elhozza. Lássuk be: karantén idején szellemi tápláléknak is sokkal jobb, ha nem konzervet eszünk.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: Karanténkoncertek: új találkozási pont az előadók és közönségük számára
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |