


Tízből egy, azaz mintegy 663 millió ember nem jut megfelelő tisztaságú ivóvízhez Földünkön, és ez a szám a népességnövekedés következtében egyre csak nő. A tiszta ivóvíz szempontjából legveszélyeztetettebb régiónak a Szubszaharai Afrika térsége számít. Itt a víz gyűjtése hatalmas terhet ró a családokra. Számukra a tiszta vízhez való hozzáférés nem pusztán kényelmi szempontból fontos, de egészségügyi okokból is. Ezekben a régiókban a vezetékes hálózattól független, innovatív, ugyanakkor gazdaságos újítások jelenthetik a megoldást.
Abban a tekintetben, hogy milyen az emberek tiszta vízhez való hozzáférése nagy eltérések mutatkoznak meg nem csak országok között, de egy adott nemzeten belül is. A Szubszaharai Afrika, vagy más néven Fekete-Afrika régiójában például az országok lakosságának fele nem ellenőrzött forrásból jut vízhez. Az itt élőkre nagy terhet ró az egyébként több kilométer távolságra lévő víz összegyűjtése és szállítása. Ez a feladat a vidéki térségben a családok női tagjaira, valamint a lány gyermekekre hárul tízből nyolc háztartásban. A water.org szerint erre a tevékenységre akár több mint hat óra is kellhet naponta.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: Ha nem tiszta, vidd vissza…
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |