


Az akkumulátorgyártásban használt ritkaföldfémek bányászatának korlátai miatt egyre nagyobb figyelem övezi a nyersanyagkitermelés új és innovatív megoldásait. Az újrahasznosítás már-már kötelezőnek tekinthető ezen a téren, a fitobányászat viszont egészen úttörő megközelítésnek számít. Ennek során növények nyerik ki a nikkelt a talajból, amivel radikálisan mérsékelhetők a hagyományos bányászat által okozott ökológiai károk.
A fitobányászat lényege, hogy egy adott területre speciális növényeket – úgynevezett hiperakkumulátorokat – ültetnek, amelyek képesek nagy mennyiségű fémet felhalmozni a szöveteikben. Ezzel foglalkozik a Metalplant nevű albániai startup: olyan különleges növényeket termesztenek, amilyen például az Odontarrhena decipiens, amely akár biomasszája 2%-át is képes nikkel formájában tárolni. A szükséges nyersanyagot a betakarított és feldolgozott növényből nyerik ki, így az eljárás környezetbarát alternatívát nyújt a hagyományos bányászat helyett.
A módszer környezeti előnyeit a Metalplant azzal fokozza, hogy olivinport szór szét az érintett farmokon. Ez a szilikátásvány ugyanis egyrészt természetes úton képes megkötni a szén-dioxidot, amikor aprózódik és reakcióba lép a levegőben lévő CO₂-vel, másrészt elősegíti a nikkel kinyerését a talajból.
A környezetvédelem szempontjából egyértelműen előnyös innováció a gazdaság versenyképességét is növelheti azzal, hogy olyan rossz minőségű földterületeken is működőképes, amelyeket hagyományos mezőgazdasági célokra nem lehet használni. Miközben tehát elősegíti a zöldenergiára való átállást, csökkentve az elektromos járművek gyártásához szükséges nikkel előállításának ökológiai lábnyomát, a fitobányászat a fenntarthatóságot és a gazdasági teljesítményt is képes összekapcsolni.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: A fenntarthatóbb elektromos autózás érdekében bányásszunk növényekkel!
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |