Nem minden diszruptív, ami zöld

A tiszta energiafajták jövőjét leginkább meghatározó kérdések közé sorolták a McKinsey tanácsadói augusztusi trendelemzésük szektorális kitekintőjében azt, hogy mennyire szorítják vajon a háttérbe a hagyományos megújuló energiaforrásokat az újabb technológiák. Ez egyfelől technológiai kérdés, hiszen például a jelenleg leginkább elterjedt fotovoltaikus rendszerek egyáltalán nem újkeletűek: a működésüket megalapozó jelenséget még 1839-ben fedezte fel a később Nobel-díjat kiérdemlő Henri Becquerel francia fizikus édesapja, Edmond és nagyapja, Antoine César. Igaz, hogy az ipari léptékű alkalmazásra még bő száz évet várni kellett, de a huszadik század felétől fokozatosan „eresztették rá” a napfényt a megfelelő elektrokémiai közegre, hogy elektromos energia előállítására bírják rá.

A részletek azóta persze sokat csiszolódtak, egyre jobb lesz a panelek hatásfoka, az elv azonban 1839 óta változatlan. Jó eséllyel tehát 2050-ben az addigra megháromszorozódó globális energiaszükséglet mintegy felét egy akkor már 200 évnél is idősebb technológia fogja kielégíteni – legalábbis jelenlegi ismereteink és az energetikai szakemberek prognózisai szerint. Egyáltalán nem mellékes szempont az sem, hogy mindez mekkora előnyként csapódik majd le a jelenleg az energiafüggőség különböző szimptómáitól szenvedő országokban.

Gondoljunk bele, a nap- és a szél energiájának jobb kihasználásával egyszerre lehet búcsút inteni a fosszilis energiahordozóknak és az ezekkel összefüggő kiszolgáltatottságnak. Arról nem is beszélve, hogy az áramtermelés felturbózása az e-mobilitás miatt is elengedhetetlen, és ahhoz is létfontosságú, hogy megvalósulhasson a gázalapú ipari fűtés villamosítása, amely Európa éghajlati céljainak elérésében is perdöntő jelentőségű. Ennek a régivágású technológiának az átgondolt favorizálása ráadásul abban is segíthet, hogy a kontinens energiabiztonsági problémáinak kezelése során felmerülő potenciális éghajlati kockázatok elméleti síkon maradjanak, azaz ne távolítsák el Európát a korábban megfogalmazott céloktól.

A megújuló energiaforrások régi és új technológiái közötti másik jelentős különbségtétel a befektetőkhöz kapcsolódik: nem mindegy, hogy mire és mennyi pénzt szavaznak meg. A jó hír az, hogy összességében már jelenleg is igen komoly összegekről beszélünk: a McKinsey már említett összegző anyagában például a 2021-ben beáramló befektetések volumenét tekintve (257 milliárd dollár) a tiszta energia olyan technológiai csúcstrendeket is maga mögé utasított, mint az alkalmazott mesterséges intelligencia (165 mrd USD), a mobilitás jövője (236 mrd USD), vagy az olyan következő generációs mobil- és műholdas technológiák, mint az 5G vagy a 6G (166 mrd USD). A számláló ráadásul aligha fog itt megállni: a tanácsadócég becslései szerint 2035-re megduplázódhatnak az energiaellátásba és -termelésbe áramló beruházások, és még inkább eltolódhatnak a nem fosszilis és szén-dioxid-mentesítő technológiák irányába. A vártnál is felfokozottabb befektetői érdeklődés természetesen tovább gyorsíthatja ezt a folyamatot, ahogyan az aktívabb állami szabályozás is sokat segíthet. Közben persze komoly odafigyelést igényel a napelemes és szélerőművi termelési kapacitások kiszámítható és megbízható rendelkezésre állásának biztosítása: a szétaprózott energiaforrások integrációja, a tárolási képességek összehangolása, az optimalizált hálózatüzemeltetés gondosan megtervezett infrastruktúra meglétét és annak tökéletes irányítását feltételezi.

Ezek a tényezők külön-külön is képesek lehetnek befolyásolni a tiszta energia térnyerésének ütemét. Azt viszont rossz esetben is csak elodázni tudják, hogy a zöldenergiára való átállás mélyreható és remélhetőleg mindenki számára kedvező, az egyének és a közösségek szintjén egyaránt megmutatkozó változásokat idézzen elő mind az energiatermelő szektorban, mind az energiaigényes ágazatokban.

ifj. Chikán Attila véleménycikke a www.vg.hu VG-PÁHOLY rovatában jelent meg 2022.09.21-én.