


A fenntarthatóság kérdése egyre szélesebb körben mozgatja meg a társadalmat. A téma kapcsán kialakuló diskurzusok az elmúlt években nem csak trenddé, hanem életmóddá formálták a környezettudatos, ökobarát cselekedeteket. Ennek nyomán alkotóközösségek, vállalkozások, civil kezdeményezések és művészi koncepciók is célzottan foglalkoznak a fenntartható jövő útjainak feltérképezésével. Ez a progresszív szemléletmód táplálja az ökodesign irányzatát is, amely környezetbarát, zöld megoldások medrébe tereli a formatervezést.
Az ökodesign elsősorban környezettudatos tervezést jelent, amelynek legfontosabb kritériuma, hogy egy adott termék környezetbarát (például újrahasznosított) alapanyagokból készüljön, gyártása és felhasználása pedig a lehető legkevésbé károsítsa a környezetet. Ez a szemléletmód nemzetközi és hazai szinten is egyre nagyobb hatást gyakorol a forma- illetve divattervezőkre.
A hazai design körképből semmiképpen sem hiányozhat a harm__less__, Zala Zsófia formatervező sajátos és egyedülálló vállalkozása. Az általa tervezett használati tárgyak újrahasznosított alapanyagokból készülnek: többek között narancshulladékból csinál lámpabúrát, vagy épp hagymahéjból szemüvegkeretet. Kedvelt anyagai közé tartozik a kávézacc és kidobott karácsonyfák tűlevelei, illetve az epoxy gyanta környezetbarát változata, a kazeinenyv is, amelynek használata a faiparban sem ismeretlen. Az alkotóművész gondolatairól és tervezői szemléletmódjáról a wmn magazin interjújában van lehetőség bővebben olvasni.
Az elmúlt években a fenntarthatósággal párhuzamosan fejlődik a slow-mozgalom, amely a posztmodern világ felgyorsított, ingerekkel terhelt hétköznapjaira a „lassúsággal” válaszol. Ennek egyik igazán népszerű újdonsága Slow-Budapest által megalkotott Antihatáridőnapló, amely a slow jegyében segít mindennapi teendőinket tartalmasan és kapkodás nélkül kézben tartani.
Hasonlóan izgalmas megoldások születnek a hazai divattervezők háza táján, ahol az ökodesign és a slow szintén egyre nagyobb húzóágazat. A különböző anyaghulladékok használata is egyre elterjedtebb gyakorlat a fenntarthatóságra törekvő alkotók között. Ennek eredményképpen jöhetett létre a re._bag is, amelynek csapata egyedi táskákat és cipőket hoz létre eldobásra ítélt alapanyagokból, vagy a hikezone márka, amely újrahasznosított anyagokból készít cipőket. Ehhez hasonló gondolatok mentén fejleszti Pál Fanni a dasfanni_kimono márkát, amelynek egyik mellékprojektje a remono. Az ötlet régi, kihasználatlan textíliák összeválogatásán alapszik, amelyekből egyedi ruhadarabokat készít megrendelői számára.
A fenntartható divat- és formatervezés még csak egy speciális réteghez juthat el, ezért fontosnak tartom, hogy ráirányítsuk a figyelmet ezekre a kezdeményezésekre, és támogassuk a fiatal alkotókat az érvényesülésben.
Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: A tárgyak lelke – kortárs ökodesign a fenntarthatóságért
![]() |
2022
A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” történő támogatásáról.Bővebben
A pályázat célja munkahelyi képzések megvalósítása az Éltex Kft. munkavállalói számára, ezzel növelve társaságunk hatékonyságát, eredményességét. A támogatást 2022. novemberében nyertük el, és ugyan ebben a hónapban kezdtük el a megvalósítást. Az Éltex Kft. az alábbi támogatásban részesült: Kedvezményezett neve: ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság Fejlesztés tárgya: A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül Iktatószám: HB/09-FOGL/004119-9/2022 Támogatás összege: 15 756 784 Ft Támogatás intenzitása: 50 % Tervezett befejezés időpontja: 2023.12.31. A projekt keretében megvalósuló képzések:
|
![]() |
2022
TDIJ-ÉMI-2022 Támogatási programBővebben Az Éltex Kft. támogatásban részesült az alábbiak szerint: Támogató: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A Támogatás célja: hogy a Magyar Állam az SA.58312 számú bizottsági határozaton alapuló, vissza nem térítendő költségvetési támogatás nyújtásával a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok kezelésével/előkezelésével/hasznosításával foglalkozó, vagy a támogatással létrejövő fejlesztés révén azt megvalósító mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások COVID-19 járvány (koronavírus-járvány) következtében kialakult likviditási nehézségeit enyhítse a körforgásos gazdaság megvalósulását elősegítő hazai komplex hulladékgazdálkodási rendszerek kialakításának, fejlesztésének, hatékonyságnövelésének, továbbá a másodnyersanyagok felhasználásának ösztönzése által. A támogatási Kérelem száma: TDIJ-ÉMI-2022-00022 A támogatói okirat dátuma: 2022.05.25. Iktatószám: 22-11/2022//TDIJ A támogatás összege: 163.743.709,- Ft A támogatás intenzítása: 70% A befejezés időpontja: 2023. szeptember 30. |