Megújuló alapú energiatermelés, szélerőművek, vízerőművek,naperőművek, biogáz/depóniagáz erőművek

Az emberiség felgyorsult és egyre inkább energiafüggő életvitele hosszú távon a természeti erőforrások kimerüléséhez vezethet, ezért a fosszilis energiahordozók helyett egyre inkább az alternatív, megújuló és kimeríthetetlen energiaforrások kerülnek az energiatermelés előtérbe. Az ALTEO jelentős kompetenciákkal rendelkezik a megújuló energiaforrások kiaknázásában, illetve a hulladékalapú energiatermelésben. A vállalatcsoport portfóliójában szinte az összes megújuló energiaforrás kiaknázására akad példa – két szélerőmű parkkal, négy szélerőművel, négy naperőműparkkal, két vízerőművel, egy biomassza kazánnal és kettő alternatív gázos erőművel rendelkezünk.

Szélerőművek

2021.10.07

Bábolnai szélerőműpark

2020. augusztusában, az ALTEO Nyrt. megvásárolta a Komárom-Esztergom megyei Bábolna határában található, 7 toronyból álló, 15 megawatt-ot termelő szélerőműparkot.
2019.10.15

Bőny szélerőmű

A Győr-Moson-Sopron megyei Bőny térségében található, 13 toronyból áll, 25 megawatt összteljesítménnyel rendelkező szélerőműpark 2019 áprilisában akvizíció során került az ALTEO tulajdonába.
2017.06.07
Az ALTEO 2 MW villamos teljesítményű, VESTAS V90 típusú szélerőműve Ácson.

Ács szélerőmű

Ács település külterületén, az M1-es autópályától északra található az ALTEO Group 105 méteres toronymagassággal rendelkező, VESTAS V90 típusú, 2 MW villamos teljesítményű szélerőműve.
2017.06.07
Az ALTEO 100 méteres toronymagasságú, 1,5 MW villamos teljesítményű szélerőműve Törökszentmiklóson.

Törökszentmiklós szélerőmű

Törökszentmiklós település külterületén, Szolnoktól 20 kilométerre, az Alföld közepén található Társaságunk 100 méteres toronymagassággal rendelkező, FUHRLÄNDER MD 70/77 típusú, 1,5 MW villamos teljesítményű szélerőműve.
2017.06.07
Az ALTEO 2008 decemberében üzembe helyezett jánossomorjai szélerőműve.

Jánossomorja szélerőmű

Mosonmagyaróvártól 15 kilométerre, a Kisalföldön található az ALTEO Group szélerőműve, mely egy VESTAS V90 típusú, 1,8 MW villamos teljesítményű, 105 méteres toronymagassággal rendelkező egység.
2017.06.07
Az ALTEO Group VESTAS V90 típusú, 2 MW villamos teljesítményű pápakovácsi szélerőműve.

Pápakovácsi szélerőmű

Pápakovácsi település külterületén, Pápától 8 kilométeres távolságra, a Bakony dombjai között található az ALTEO VESTAS V90 típusú, 2 MW villamos teljesítményű, 105 méteres toronymagassággal rendelkező szélerőműve.

Naperőművek

2019.10.15
Összesen 17 072 db 285W-os polikristályos napelemekből álló, 4 MW teljesítményű monori naperőmű.

Naperőmű Monor

2018 decemberében kezdték meg kereskedelmi üzemüket az ALTEO monori naperőművei. Az összesen 17 072 db 285W-os polikristályos napelemekből álló, 4 MW névleges teljesítményű létesítmény, az ALTEO első saját kivitelezésű naperőműparkja, mely nyolc darab 499 kilowattos naperőmű-egységből áll.
2019.10.15
14, egyenként 495 kilowatt névleges villamos teljesítményű egységből álló nagykőrösi naperőműpark.

Naperőmű Nagykőrös

2019. júliusában kezdte meg kereskedelmi üzemét az ALTEO saját kivitelezésben megvalósult nagykőrösi naperőműparkja. A létesítmény, mely összesen 14, egyenként 495 kilowatt névleges villamos teljesítményű naperőmű-egységből áll Nagykőrös külterületén, 18 hektáron valósult meg.
2019.10.15
A 6,9 MW teljesítményű balatonberényi naperőmű 26 784 darab 285W-os polikristályos napelemből áll.

Naperőmű Balatonberény

A 13,4 hektáros, felhagyott ipari területen felépült 6,9 MW névleges teljesítményű naperőmű 26 784 db 285W-os polikristályos napelemből áll és a mintegy 13 km-re lévő Keszthelyi alállomáson keresztül csatlakozik a közcélú hálózathoz.
2017.12.09
A közel 2 megawattos domaszéki naperőmű-egység évente 2400-2600 megawattóra áramot termel.

Naperőmű Domaszék

2017. decemberében, az ALTEO Group a Domaszék 2MW Kft megvásárlásával megszerezte annak közel 2 megawattos, már működő domaszéki naperőművét is, amely az első működő fotovoltaikus egységként került be az ALTEO Csoport erőművi portfóliójába. A erőmű négy, egyenként 495 kW teljesítményű naperőmű-egysége a Szeged melletti Domaszék külterületén épült meg még 2017 nyarán.

Vízerőművek

2017.06.06
Az ALTEO jelenleg mint bérlő és üzemeltető vesz részt a gibárti vízerőmű működtetésében.

Gibárt Vízerőmű

Gibárt község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Hernád folyó mellett a torkolattól 58 km-re fekszik. Itt található az 1901-ben tervezett, 1902-ben épített és 1903-ban üzembe helyezett üzemvízcsatornás elrendezésű vízerőmű.
2017.06.06
Az ALTEO bérlőként és üzemeltetőként vesz részt a felsődobszai vízerőmű működtetésében.

Felsődobsza Vízerőmű

Felsődobsza község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Hernád folyó mellett található a torkolattól 84 km-re. Itt található az 1906-ban épített, 1911-ben üzembe helyezett üzemvízcsatornás elrendezésű vízerőmű.

Megújuló gáz

2017.10.15
A nagykőrösi biogáz üzem évente sok tonna mezőgazdasági- és élelmiszeripari hulladékot hasznosít.

Nagykőrösi Biogáz üzem

Az ALTEO csoport 2016. január 1.-e óta üzemelteti a Nagykőrösi Biogáz üzemet. A biogáz üzem évente mintegy 50.000 – 60.000 tonna mezőgazdasági és élelmiszer ipari hulladékot, -mellék terméket, illetve lejárt szavatosságú élelmiszert hasznosít. A biogáz üzemben telepített összesen 2.000kW beépített villamos teljesítménnyel rendelkező 2 darab gázmotort 4 fermentor szolgálja ki 52-58% metántartalmú biogázzal. Az üzemeltetés kiterjed a beérkező alapanyagok kezelésére, beadagolására, a teljes biogáz technológia felügyeletére és működtetésére, a gázmotorok üzemeltetésére és karbantartására, valamint a gyenge- és erősáramú rendszerekre.
2017.06.05
2017 augusztusában megkezdte működését az ALTEO Csoport debreceni depóniagáz-hasznosító egysége.

Debreceni depóniagáz-hasznosító kiserőmű I., II.

A kiserőmű a Debreceni Regionális Hulladéklerakóban elhelyezett szerves hulladék bomlása során keletkező, metánban gazdag depóniagázt hasznosítja és ártalmatlanítja működése során. A kiserőmű 625 kW beépített villamos- és mintegy 650 kW hő kapacitással rendelkezik, a termelt villamos energiát a KÁT rendszer keretében a MAVIR-nak értékesítheti 2019 végéig.

Energiában gondolkodunk.

FacebookTwitterLinkedIn