Nem csak a madarakat veszélyeztetik a megújulók

Valódi zöld jövőt hoz az elektromos autózás?
2021.11.26
A hely, ahol kevesebb ember járt, mint a Holdon, mégis tele van műanyaggal.
2021.12.10

Arról, hogy a nap- és szélerőművek milyen veszélyeket jelentenek az élővilágra, elsősorban a madarakra, már többször írtam a blogban (itt és itt). Egy most megjelent tanulmány szerint azonban a víz alatti kábelek a tarisznyarákokrjelentenek nem várt veszélyeket. 

 

A megújuló energiaforrások víz alatti kábelei ugyanis magukhoz vonzzák a nagy tarisznyarákokat, és veszélyes biológiai változásokat idéznek elő a szervezetükben – állapította meg egy skóciai tudományos kutatás. 

 

A skót határvidéken található StAbbs tengeri kutatóállomás laboratóriumában mintegy 60 tarisznyarákot vizsgáltak meg. A kutatók szerint a magas elektromágneses szint miatt a rákok sejtjeiben változás következett be, és ez a vérsejteket is érintette. 

 

Alastair Lyndon, a Heriot-Watt Egyetem munkatársa elmondta: „A víz alatti kábelek elektromágneses sugárzást bocsátanak ki. Ha ez 500 mikrotesla nagyságú vagy annál nagyobb – egy hűtőmágnes erejének öt százaléka -, a rákok szemlátomást vonzódnak hozzá, és mozdulatlanná merevednek”. Ez önmagában nem lenne probléma, de ha a rákok nem mozognak, akkor nem keresnek sem táplálékot, sem párt. 

 

Kevin Scott, a StAbbs tengeri állomás munkatársa azt is hangsúlyozta, hogy a magasabb szintű elektromágneses mező megváltoztatta a rákok testében lévő vérsejtek számát, ennek következtében pedig a rákok fogékonyabbak lettek a bakteriális fertőzésekre is. 

 

A hím tarisznyarákok Skócia keleti partvidékén vándorolnak észak felé, a kábelek miatt viszont a helyükön maradnak, így pedig a déli partvidéken felszaporodnak, míg kevés lesz belőlük északkeleten és a szigeteken, ami veszélyezteti a helyi halászok megélhetését és a helyi gazdaságot. 

 

Mivel a megújuló energiákkal szemben határozott elvárás, hogy a környezetre ne jelentsenek plusz veszélyt, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a zöldnek tartott energiák hogyan hatnak az élővilágra.  A kutatók szerint erre a most feltárt helyzetre az egyik megoldás az lenne, ha a kábeleket a tengerfenékbe temetnék – ugyanakkor ez meglehetősen költséges megoldás lehet, és a kábelek karbantartását is megnehezítené.  

 

A tanulmány a Journal of Marine Science and Engineering című folyóiratban jelent meg. 

 

 

Megosztom Facebookon!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Tumblren!


Forrás: Chikansplanet
Eredeti cikk: Nem csak a madarakat veszélyeztetik a megújulók

FacebookTwitterLinkedIn